Ezúttal nyugat felé vitt minket az út, vonatra
szálltunk, hogy három óra múlva a rossz idővel együtt megérkezzük
Szombathelyre. Vendéglátónk ezúttal is a Nyugati Gyepűk Pajzsa volt, akiknek
ezúton szeretném megköszönni a remek hétvégét.
A fiúk azt ígérték, valaki kijön elénk az állomásra,
ám ez kommunikáció hiányában sajnos nem valósult meg. Mi azonban talpraesett
csajok lévén nem estünk kétségbe, gondoltuk, hogy meglepjük a harcosokat, és
besettenkedünk a táborba. Tervnek remek volt, a megvalósítás azonban valahol
félrecsúszott. A helyszínt eltévedés nélkül megtaláltuk, sőt, még a kasszánál
is bejutottunk jegy nélkül, a gondok ezután kezdődtek. Rossz hagyományőrző
csapat tábora felé vitt az utunk, a harcra kész római légió igen hamar
leszűrte, hogy nem találjuk a helyünket, és megpróbáltak meggyőzni, hogy bizony
ők az a társaság, akiket keresünk. Még egy fotóst is kerítettek valahonnan,
hiába tiltakoztunk. Végül csak elárulták, hol van a tábor, amit keresünk, de az
éppen aktuális bemutató miatt le volt zárva az átjáró, így kiküldtek minket a
kapun, a másik őr pedig már nem engedett be minket.
Ekkor érkezett el a telefonos segítségkérés ideje,
aminek következtében alig néhány perc alatt bejutottunk, ezúttal karszalaggal a
kezünkön. Lepakoltunk a táborban, ahol hamar rá kellett jönnünk, hogy az idő
nem fog nekünk kedvezni, így hamarabb bújtam pulcsiba, mint azt terveztem.
Miután túlestünk az üdvözléseken, tettünk egy kisebb kirándulást Szombathely
utcáin, futólag megnéztük az árusok kínálatát, majd visszatértünk a táborba,
ahol igen kellemes hangulatban telt az idő az első bemutatóig. Egyedül a hideg
és az eső szegte kedvünk, de miután kaptunk egy-egy köntöst harcosainktól,
rögtön jobban éreztük magunkat.
A bemutató keretein belül egy római csata
rekonstrukciót láttunk, amelyben közreműködött többek között a Norde Gard és a
Sereghy törzs. A második sorból néztük végig, igaz egy részét kitakarták a
hangfalak, de azért így is eleget láttunk. Bemutatásra kerültek különböző harci
technikák, római alakzatok, a barbár törzsek hadmozdulatai és a hun
lovasíjászok jellegzetes fegyverkezési módja. Külön látványosság volt az
őrtoronynak titulált szalmabálák felgyújtása, amik a benzinnek köszönhetően
hatalmas lánggal égtek. Furcsa volt látni, hogy a Sereghy törzs lovainak nem
volt olyan rettenthetetlen harci kedve, mint amihez szokva voltunk, sőt,
tapasztalatainkhoz mérten kimondottan barátságosan viszonyultak a gyalogos
katonákhoz.
A délutáni nyílt edzésen már korántsem volt ekkora
szerencséjük a harcosoknak, de mindent csak szép sorjában. Vendéglátóink a
Norde Garddal gyakoroltak, párbajt, csapatos harcot, és még sok minden mást,
sajnos a pontos menetrendre nem emlékszem, mert Szittya belelógott a
látóterembe, és lefoglalt a vele való ismerkedés. Itt hangzott el a rendezvény
egyik legfurcsább kérdése, ami azóta is megmosolyogtat. A lovakon fejvért volt,
illetve Szittyán szügyvért is, hiszen a későbbiekben ők is részt vettek a
bemutatón. Ekkor kérdezte az egyik segítő, hogy ez a ló fején dísz-e vagy vajon
tényleg véd. Persze csak azután, hogy a főnökúr megkocogtatta a másik ló
vértjét a szablyával. Igen, tényleg véd, bármily meglepő is… Ezután következett
a pajzsfal lóval való megbontása. Itt látszott meg igazán a lovak közötti
különbség, az egyik szürke arab úgy ment át a gyalogosokból álló soron, hogy az
egyik katonát is vitte magával. Minden tiszteletem az övék, hogy azok után is a
ló elé állnak, hogy nemegyszer keresztülvágtáznak rajtuk a vadállatok. Elég
ijesztő, amikor 5-600 kiló suhan az ember felé, főleg, ha a hátán még egy
harcos is ül, valamilyen fegyverrel.
A bemutatók után sor került még egy felvonulásra is,
amit sajnos késői indulásunk és a tömeg miatt nem volt szerencsénk
megtekinteni, a résztvevőket csak a kapukon belül láttuk. Így is volt néhány
furcsaság, amit nem tudtunk hova tenni a színes társaságban. A harcosok
visszatérte után már csak a tábori élet rejtelmeivel ismerkedtünk meg, illetve
később még ellátogattunk a Bohemian Betyars koncert második felére. Az időjárás
egész kegyes volt velünk, csak azután kezdett esni, hogy mi visszatértünk a
sátrakhoz. Igaz, az egyik reggelre beázott, így a cuccaim nagy része vizesen
fogadott reggel, ám ez nem rontotta el a kedvemet.
A vasárnap nagyon hamar elrepült, alig néztük meg a
csatát, már indulnunk is kellett, hiszen emberi időben akartunk hazaérni.
Persze sikerült annyira elhúznunk az indulást, hogy végül köszönés nélkül
kellett elrohannunk a vonathoz. Persze jegyet már nem sikerült egymás mellé
szereznünk, így a három órás út alatt leginkább szemmel tudtunk kommunikálni.
Végül egyben hazaértünk mindketten, és azt hiszem, elmondhatom, hogy ez a
rendezvény megfelelő zárása volt az augusztusnak.
 |
| Fotó: Mészáros Zsolt |
