Ezen a borongós őszi napon nem is tudnék elképzelni mást, minthogy leülök a nappaliban a kedvenc fotelomba. A kandallóban vidáman ropog a tűz, barátságos meleg fogad. Mosolyogva veszem kezembe a vaskos füzetet és a tollat: ideje megörökíteni néhányat a legkedvesebb emlékeim közül.
A padlón kopogó körmök neszezése hangzik fel, jelezve, hogy elmaradhatatlan kísérőm is megérkezett. Kedveskedve megbökdösi a térdem, majd mint aki jól végezte dolgát, a földre terített szőrmére fekszik. Lustán elnyújtózik, miközben a tűz különleges árnyékokat fest a csoda csíkok közé.
*
Fiatal és tapasztalatlan voltam, amikor először találkoztam ezekkel a csodálatos teremtményekkel, mégis, első látásra elvarázsoltak. No nem csak a küllemükkel, bár pusztán az is egyedülálló. A testük csupa izom és ín, feszes és kemény, akár az íj húrja. Kecses lábaik alig érintik a földet, amikor kirobban belőlük az igazi természetük. Szinte repülnek az űzött vad után.
Elég egyetlen pillanat a prédára, máris levetkőzi hétköznapi önmagát. Remeg, hogy futhasson. Hogy űzhesse és elkaphassa. Nyüszít és csahol, ha nem engeded, izgalommal várja a pillanatot. A percet, amikor kilőhet, amikor repülhet. Úgy cikázik, mint a villám, a mozgását ezer közül is felismernéd. Amikor büszkén visszatér, ott lóg a szájában a zsákmány, a nyúl, amit neked ejtett el. Hiszen ő a te társad, a segítséged. Örömmel és önzetlenül tesz meg érted mindent.
Ezzel érdemelte ki a szőrmeágyat a nappali közepén, az örök helyet a szívedben. Mert ő kedves, nemes és alázatos. Mintha ott se lenne, mégis mindig tisztában vagy a jelenlétével.
Belefeledkezel a figyelésébe, amikor futásnak ered. Ahogy a kemény izmok táncolnak a bőre alatt. Kecses, mégis acélos, kedves, mégis halálos. A története hosszú évszázadokra nyúlik vissza, régóta kísér már bennünket. És bár mi neveljük őt, mégis ő tanít meg minket vadásznak lenni. Embernek lenni. Megmutatja az utat, hogyan ismerjük meg önmagunkat.
Ő nem pusztán egy kutya, ő annál sokkal többet hordoz magában. Éles szemével mindent észrevesz, kedves jellemével elvarázsol. Amikor fogod a puskát és kimész vele, akkor igazán önmaga. Nem marad más belőle, csak az ősi ösztön, ami fáradhatatlanul hajtja, megmutatja igazi valóját. Te pedig tisztelettel és büszkeséggel a szívedben figyeled őt, a vadászt...
