Zöld mezőn, kék ég alatt végleg...

Változás készült. Senki nem így tervezte, nem is számított rá, nem kívánom senkinek! Február 15-én kaptam a hírt, hogy egy kicsit sántít a lovam, nézessem már meg dokival. Nos, ha önmagában nem lett volna elég rossz hír, tetőzni tudtam azzal, hogy cirka 250 kilométerre voltam éppen. Másnap kiderült, hogy a kicsit sántít azt jelenti, hogy három lábon ugrál, olyan szinten fáj neki, hogy nem bír ráállni az egyik hátuljára.

Azt hiszem, nem kell részleteznem, mit éreztem. A dolgok nem mindig úgy alakultak, ahogy kellett volna… Kiderült, hogy „csak” egy patatályog, ami majdnem két hét alatt fakadt ki, amíg csóró lovacskám egyedül tipródott. A körülmények nagyon nem voltak adottak, én túlnyomó részt nem is voltam otthon (állásinterjúk és miegymás okán).

Tehát adott volt az én drága kancám, és a hozzá nem értő, de annál kitartóbb szüleim, akik durván hat hét „bokszfogság” alatt csodát tettek a lóval. Hatalmas köszönet jár nekik érte, elmondhatatlanul hálás vagyok. Meg roppant büszke, hogy ennyi előismerettel ilyen profin abszolválták a krízishelyzetet.

Időközben a korona mizéria is bezavart, nehogy egyszerűen menjenek a dolgok. De még ennél is tovább tudom fokozni a helyzetet. Arra is megkértek, hogy keressek a csikómnak végre helyet, mert jobb lenne mindenkinek. Nos, a hely adott volt, csak a helyzet nem.

Húsvét utáni keddre nagy nehezen összebeszéltük a dolgokat, tűkön ülve tipródtam, hogy végre én tudjak babázni a drága lovaimmal. De nem. Kezdtem azt hinni, hogy soha nem lesz vége. Kedden a vicces kedvű kancám a nagy frontra való tekintettel produkált egy enyhe kólikát is. Mindent bele! Csütörtökig nem is volt hajlandó inni, újabb ok, hogy tovább téphessem a hajam. Ekkor már úgy voltam vele, hogy ha a fene fenét eszik (bár még nem láttam, hogy a fene evett volna bármit is, csak jól kell tartani, és akkor végzi a dolgát, őrzi a családot…) akkor is elhozom a lovakat. Igen, rögtön kettőt, mert mi sem lehet jobb móka egy 850 kilométeres kocsikázásnál.

Péntek reggel végre sikerült nekivágnunk az útnak Balázzsal, akinek szintén hatalmas köszönet jár! Először az alföldre bumliztunk le a babalóért. Odajött hozzánk, mintha várt volna ránk, aztán persze elszaladt és be kellett cserkésznünk, de összességében viszonylag hamar megcsíptük. A nehézség ezután következett. Az okos jószág igen hamar rájött, hogy el akarjuk vinni a ménesből, és nem támogatta az ötletet. Másfél óra alatt imádkoztuk fel a futóra.

Három óra körül indultunk el Pestre, hogy összeszedjük a csodakancát is. Persze útközben belekavarodtunk Buda rejtelmeibe, a csikó megismerkedett a fekvőrendőrökkel, egyszóval kapta a kiképzést. Shivát sokkal gyorsabban, néhány répa segítségével feltuszkoltuk a futóra, itt már eléggé siettünk, hiszen előttünk volt még 250 kilométer. Még néhány kitérő után sikerült elindulnunk haza (csak a Bolyhos cifraszörnyeteget nem sikerült ellopnom otthonról, pedig próbálkoztam… :D).

Hazafelé már kiütközött rajtunk a fáradtság, de nem is csoda, hiszen este 11 után érkeztünk meg a lovak új otthonába. A legjobb helyre, ahová kerülhettek a sok viszontagság után.

Köszönöm mindenkinek, aki segített, ápolta a lovaimat, sütött nekünk finom útravalót és köszönöm annak, aki mindeközben elviselt az összeomlásaim közben. Nélkületek sehol nem lennék!

Gondolatok a belovaglásról

Tartózkodni szoktam a negatív véleménynyilvánítástól, de ez most egy olyan téma, ami mellett nem tudok elsiklani csukott szemmel. Ez pedig nem más, mint a fiatal hátaslovak belovaglása. Pontosabban a mikor, és hogyan kezdünk neki a dolognak fázis. Tudom, hogy hazánk lovas kultúrája olyan, amilyen, hogy a hozzá nem értő emberek már 10 hónaposan is befogják a csikót kocsi elé, ha éppen úgy van kedvük, de egy bizonyos szint felett nem kéne egy bizonyos szint alá helyeznünk a mércét.

Egyre többször látom, hogy csikót vesznek az emberek, mert így maguk nevelhetik fel a jószágot. Ez mind nagyon szép és jó, de aki emellett dönt, az legyen tisztában a dolgokkal. Azzal, hogy egy ló legalább (!) három éves koráig csak viszi a pénzt. Persze, lehet tanítgatni mindenfélére, lehet nyereghez szoktatni, előnyös is, ha már elő van készítve a belovaglás. Ezzel eddig rendben is vagyunk, a bökkenő most következik. Ez a három év inkább legyen három év és még néhány hónap, mint két és tíz hónap. Nekünk már nem okozhat gondot ez, ha éveket vártunk azért, hogy egy jól nevelt lovunk legyen, aki a kezeink között nőtt fel, akkor legyünk képesek várni még néhány hónapot, hogy betöltse az a szerencsétlen állat a harmadik évét.

Mert hiába szeretjük a lovunkat, hiába tanítottuk meg mindenfélére, ha idő előtt felülünk rá, azzal maradandó károkat okozunk neki. Egy dolog, hogy így majd évtizedek múlva súlyos állatorvosi számláink lesznek, emellett lesz egy ló, aki nekünk köszönhetően fájdalmakkal küzd majd. Itt nem lehet kifogás, hogy de csak 35 kilós vagyok, vagy éppen 50, egy csikó gerincében ez is épp elég kárt tehet. Ugyan úgy a kistermetű lovaknál, mint a magasabb, de hosszú hátú társaiknál. Vagy bármilyen lónál… Egy csikó gerince nagyjából hat éves korára fejlődik ki teljesen. Legyünk türelemmel és tisztelettel!

Ha pedig nem értünk hozzá, mert nem szégyen az, ha 16-18 évesen nem értünk a belovagláshoz, akkor kérjünk segítséget szakemberektől. Hangsúlyozom, szakemberektől. Mert ez is egy külön szakma, vagy tapasztalat alapján, néhány ló félresikerült belovaglása után jutunk olyan szintre, hogy gyümölcsöző eredményt érjünk el, vagy előrelátó módon segítséget kérünk másoktól, hogy ne az egyetlen drága kedvencünket nyomorítsuk meg.

Ültem én nem egy „belovagolt” lovon, akik azt sem tudták, merre van az előre, láttam én már hajlott hátú lovat, aki nem kapott nagy terhelést sosem, csak épp túl hamar tették nyereg alá. Sokféle lóval volt már dolgom, egészen a három napos csikótól a 24 éves nyugdíjasig, nem egy csikó belovaglásánál segédkeztem, mégsem mondanám, hogy tudom, hogyan kell. De azt tudom, hogy amikor a csikómra először felülök, már bőven betölti majd a hármat, és előtte kap egy alapos háterősítő edzéstervet, és ha elakadok, segítséget kérek majd. Mert én hosszútávra tervezek, egészséges lovakkal.