Harc Középföldéért

Néhányan tudjátok, hogy hetek óta a MOGY-ra készültem, ám ilyen-olyan indokok miatt ez nem valósult meg. Leginkább azért, mert a szárazság miatt a kút vize kifogyóban volt, és nem mertem magára hagyni a lovainkat négy napig. Ennek ellenére úgy voltam vele, hogy a hétvégén lovas bemutatót szeretnék nézni. Felmértem a lehetőségeimet, és végül a legközelebbi esemény mellett döntöttem, az Esztergomi Történelmi Napokat látogattuk meg. Itt a Nyugati Gyepűk Pajzsa és az Onogur Lovasság tartott bemutatót.

Szombat délután vágtunk neki az útnak, kettesben, gondoltuk, megnézzük a bemutatót, körülnézünk kicsit, aztán hazajövünk, és le van tudva a hétvége izgalmas része. No, hát már az odatalálással is volt némi probléma. Félreértés ne essék, ismerem az utat, parkolóhelyet is találtam a dunaparton, a gubanc ezután kezdődött. Nagy lelkesen elindultam a Macskalépcső felé, ám kellemetlen meglepetés ért, omlásveszély miatt lezárva találtuk a legrövidebb utat. Elindultunk hát egy másikon, ez szintén a lépcsők felé vezetett, természetesen felmásztunk rajta, és talán nem meglepő, a másik kapu is le volt zárva, így kerülhettük meg az egész dombot. Végül csak felértünk, és a szemünk elé tárult a tábor.

Miután kiderítettem, hogy mikor kezdődik a bemutató, és ismerős arcok után kutattam, egyszer csak elénk ugrott egy harcos, és megkérdezte, mennyi az idő, amire én reflexből rávágtam, hogy 11. Nos, ez talán negyed öt magasságában egy kicsit furának tűnhetett, de némi gondolkozás után sikerült helyre tennem a számokat, ő pedig mehetett, hogy magára öltse a páncélját.

Először a lovas bemutatókra és párbajokra került sor, hangos dobszó mellett. Később kiderült, hogy a dob nem csak minket zavart, a harcosok sem hallották egymást, ami kisebb káoszt okozott a küzdőtéren, ám ennek ellenére látványosra sikerült az egész csata. Tehát először a két szürke arabot láthattuk, ahogy lovasaik bemutatták a különböző fegyverek használatát, lándzsa, szablya, ostorbuzogány sújtott le a célpontként tartott cserépdarabokra. Ezután párviadal következett, szintén változatos fegyverekkel. A két szürke után megjelent a küzdőtéren az Onogur Lovasság két harcosa, kistermetű lovaival, és egy szablyás párbaj majd lórablás szemtanúi lehettünk. A lovas összecsapások után álltak csatasorba a gyalogos harcosok, és minden erejüket bevetve egymásnak estek, különböző felállásokban.

A bemutató után mi visszavonultunk egy árnyékos padra, hogy kielemezzük a történéseket, ám nem sokáig maradtunk kettesben, hamarosan csatlakozott hozzánk egy harcos. Régóta nem beszélgettünk ilyen jót, azon kaptuk magunkat, hogy máris eltelt két óra, és esedékes lenne hazaindulni, pont, mikor újabb csapattagok szállingóztak mellénk. Jó társaságot nagyon nehéz otthagyni, de sajnos nem tehettünk mást.

Vasárnap reggel várt a munka és a lovak, ám délután valahogy újra Esztergomban kötöttünk ki. Ezúttal megtaláltuk a legrövidebb utat a küzdőtérhez, belenéztünk a helyi íjász csapat bemutatójába, miközben a tünde hercegnő kerített magának valami ebédet. Ekkor már résen voltak a harcosok, és ahogy megláttak, audienciára hívtak minket a sátrukba, amit mi nagy nehezen, de elfogadtunk. A nap hátralévő része igen jó hangulatban telt, a harcosok mindent megtetek, hogy a tündék kedvében járjanak.

Négy óra körül aztán sor került a következő ütközetre, ezúttal dobszó nélkül, így sokkal rendezettebb csatajeleneteket láthatott a közönség. Most az Onogur Lovasság kicsi sárga ménjével kezdődött a bemutató, lovasa először nyeregben, kantárral, majd szőrén, végül pedig nyakmadzaggal mutatta meg a ló képzettségét. Természetesen hatalmas sikert aratott a közönség körében. Utána a két szürke arab következett, hasonló koreográfiával, mint a szombati napon, mégis sok újdonságot is láthattunk. A lovas párbaj után sor került egy gyalogos-lovas összecsapásra, először lándzsával, majd karddal, illetve szablyával. Nem lennék annak a harcosnak a helyében, akinek Szittyával szemben kell küzdenie…

A gyalogos ütközetek sokkal követhetőbbek voltak, mint szombaton, bár az időjárás nem kedvezett a harcosoknak, olyan meleg volt, hogy mozdulatlanul, rövidnadrágban is majd elolvadtam a napon, nemhogy több réteg páncélban! Azt hiszem, jól szurkolhattunk kedvenc harcosainknak, hiszen két kör döntőjében is egymás ellen maradtak.

A bemutató után ismét tünde megszállás alá került a sátor, és bepótoltuk azt a társasági életet, amit úgy hiányoltunk a Kunfakó Ünnepről, és ami mögött a Kurultáj is elsunnyoghat. Összességében tehát sokkal jobban jártunk, mintha a MOGY-ra utaztunk volna, köszönet ezért nektek, fiúk!

Seregek közt kik vagytok hadnagyok

Nekem az első Kurultáj volt, a szervezőknek a tizedik. Noha nem láttam sok bemutatót, számomra így is megérte elmenni, jól éreztem magam. Pont a seregszemle főpróbájára érkeztem meg, így azonnal szembe találtam magam majdnem 250 lóval. Egy kisebb eltévedés után persze, de az is kellőképp vicces volt. Nagy nehezen sikerült letelepednünk az Anda Lovasharc tábora mellett, és már mehettünk is nézni a lovasokat. A legkülönbözőbb jószágok fordultak meg a tömegben, a kis póniktól egészen hatalmas dögökig, legszívesebben mégis az ismerős kis fakó lovakat figyeltem, akik a többi lóhoz mérten nyugodtan közlekedtek lovasaik alatt. Ahogy végignéztem a lovak szerszámzatán, láttam néhány furcsa dolgot, voltak szép kantárak, mindenféle nyergek, de volt néhány elég izgalmas megoldás is, amivel én személy szerint be sem mertem volna menni más lovak közé.

A seregszemle után este megnéztük a bugaci csikósok bemutatóját, amit csak a pásztortüzek fénye világított meg. Ebből kifolyólag nem sokat láttam, de hát kellett nekem otthon hagynom a szemüvegemet… Mindenesetre lenyűgöző képességekre vall, hogy szinte teljes sötétben, csővágtában hajtották a pusztaötöst és kergetőztek mindenfelé. A bemutató után nagy nehezen visszaközlekedtünk a sátorhoz, habár a mély homokban úgy nézhettünk ki, mint két részeg, annyit botladoztunk és nevettünk. A táborhelynél azonban egy perces némasággal kellett megemlékeznem telefonom kijelzőjéről, ugyanis úgy érezte, hogy spontán félbereped, mert az jó móka. Nem az.

Telefonom megsiratása után a következő kényelmetlenséget a sátor okozta, ugyanis a két személyes sátorban valahogy nem akartunk elférni cuccostul, így igen keveset aludtunk, de legalább hosszúra nyúlt a nap a hat órai keléssel. Reggel megnéztük a pozsonyi csata rekonstrukciójának próbáit, ahol gyalogos és lovas harcosok mérkőztek meg egymással, na meg persze barát a baráttal, így a jó hangulat is garantált volt. Természetesen élesben igen komolyan vették a helyzetet a harcosok, de erről majd később.

A próba után szereztünk némi reggelit, majd a fiúk megtervezték a bemutató menetét. Miután viseletbe vedlettünk, el is indultunk, mi lányok a nézőtér felé, a fiúk pedig melegíteni. Végignéztük a lovasíjász verseny végét, miközben próbáltuk jó helyre verekedni magunkat. A verseny után azonban csúnyán körbeszalagoztak bennünket és kérték, hogy fáradjunk el az első sorból. Egyedül Vió maradhatott a kiváltságos háromszögben, hátha meg kell fogni Tegint. Ennek ellenére egész jó helyről sikerült végignézni a bemutatót, ami ezúttal egyfajta vetélkedő volt. A fiúk (Anda Lovasharc, Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület) íj, lándzsa, kard/szablya illetve zúzófegyver használatával mérték össze tudásukat. A futamok párosával indultak, és nem csak a gyorsaság, a pontosság is beleszámított az eredményekbe. Sajnos a leglátványosabb lándzsás összecsapásra nem maradt idő, pedig a tervezet szimpatikus volt.

Egy szusszanásnyi idő múlva már kezdődött is a seregszemle, ami viseletben, a tűző napon rettenetesen hosszúnak tűnt, pedig én csak a nézők között álltam, ló nélkül. Le a kalapom a résztvevők előtt, nekik sem lehetett egyszerű. A lovak szerencsére jól tűrték a hosszú várakozást, egyedül Csete gondolta, hogy egy kicsit megvicceli a többieket, de hamar lemondott ezen tervéről, és visszaállt a rend. Az ünnepélyes beszédek után – amikből a résztvevők mindent, a nézők pedig megközelítőleg semmit nem hallottak -, következett a különböző országok zászlóinak körbehordozása, lóhátról, vágtában. Néhány kisebb malőr előfordult ugyan, de elég látványosra sikerült a dolog. Külön örült a lelkem, amikor a koreai delegáció zászlója lobogott a szélben. Úgy tűnik, valami csak ragadt rám az öt év alatt…

A seregszemlét követően kijárt egy újabb kör pihenő, majd következett a pozsonyi csata első rekonstrukciója. Azt hiszem, négyszer láttam a Kurultáj során, és mindig új részleteket tudtam megfigyelni. Lovas és gyalogos katonák ütköztek meg egymással, egészen pontosan magyar lovasok, „frank” gyalogosokkal. Egy párbajjal kezdődött az egész, a két sereg legjobbja mérkőzött meg egymással, természetesen lovas győzelemmel. Ezt követően a frankok pajzsfal mögé rejtőztek, míg a magyar csapat lovasíjászai támadást intéztek ellenük. Mivel nem értek el sikert, a vezér taktikát váltott, először kettő, majd egy későbbi nap három részre osztotta a seregét. A bal szárny frontálisan támadta meg a gyalogosokat, míg a jobb szárny hátulról. Az utolsó rekonstrukcióban a harmadik csapat pedig fel is gyújtotta a frank sátrakat. A gyalogosok nagy része odaveszett a lovasrohamban, a magyarok nem hagyták magukat. Két vitéz lovas elkapta az egyik frank harcost, hosszú kötélen maguk után kötözték, és vágtába ugratták hátasaikat, míg a pórul járt katonát végighúzták maguk után a nyakig érő homokban. Nem lettem volna a helyében… Végül pedig a megmaradt gyalogosok felsorakoztak a lovasokkal szemben egy mindent eldöntő ütközetre. Ismét a magyarok vettek győzelmet, az egész csatát megnyerték. Mindkét csapat felsorakozott egy közös tisztelgésre, majd a lovasok diadalköze után távoztak a küzdőtérről.

A szombati nap többi része pihenéssel és ünnepléssel telt, hiszen az egyik harcos idősebb lett egy évvel. Este még vegyes érzelmekkel meghallgattunk néhány koncertet, ám én elég hamar visszavonultam a sátrunkba. Vasárnap is nagyrészt csak ültem és beszélgettem a többi lánnyal, használhatatlanná tett a nagy meleg. Nem is értem, szerencsétlen harcosok hogy bírták ki a seregszemlét teljes felszerelésben. A szemle után ismét a pozsonyi csata következett, majd a pusztavágta döntője.

Azt hiszem, az idei pusztavágta lehetett a rendezvény mélypontja, a döntőt mégis megnéztem, hiszen volt kinek szurkolni. A 9 versenyző közül a két szürke arab győzelméért drukkoltam, nem ért meglepetésként, amikor Szittya és Balázs megnyerte a futamot. Azonban a többi versenyző teljesítménye is érdemel néhány szót. Főleg a sötétpej, tüzes lovacskán ülő félmeztelen lovasé, akinek a nevét szégyenszemre elfelejtettem. Ugyanis a vágtakör első negyedében lefordult a nyereg a ló hátáról, ő pedig nagy lélekjelenléttel, szőrén fejezte be a futamot, nem csinált problémát a ló oldalán lógó szerszámról, úgy vágtatott tovább, mintha mi sem történt volna. Minden tiszteletem az övé!

A pusztavágta után összecsomagoltunk, és vonakodva bár, de elindultunk vissza, Jászszentlászlóra, hogy kitegyük Zsófit, illetve, hogy hazavigyem a nyergemet. Természetesen két kiscica teljesen bezavart a tervekbe, így a nyereg a tanyán maradt, én pedig vígan hazautaztam Budapestre. Hogy mi lett a felszerelésem sorsa, az már egy másik történet.

Fótó: Suplicz Anna