A lovaimmal töltött idő boldogság. Több mint fél éve
szinte minden nap látom legalább az egyiküket, néha mégsem hiszem el, hogy
tényleg az enyémek lehetnek. Most, hogy hosszas kihagyás után írok, nem is
tudom, hol kezdjem, annyi minden történt az utóbbi hetekben.
Először talán Shiva fejlődését kell említenem, hiszen
hihetetlen büszkeséggel tölt el, amit ez a kicsi ló megtesz értem. Még nagyon
távol van a tökéletestől, de azt hiszem, jó úton haladunk valamerre. Már csak
jókedvében bakol, egészen aprókat, mert imád menni. Minden lovasnak meg kellene
tapasztalnia, milyen az, amikor a lovak jó menőkedvvel, boldogan dolgoznak.
Hihetetlen, mennyi energia szorult belé! Ennél már csak az csodálatosabb érzés,
amikor Békés mellett, fej fej mellett vágtatunk, odadobott szárral.
Sok emlékezetes terepen jártam már, az utóbbi időkből
mégis ki kell emelnem kettőt, amikor a táltos sólyom felettünk szárnyalt, és
figyelte minden lépésünket. Talán csak túl élénk a fantáziánk, talán sokat
látunk egy-egy felhőbe, de nem hiszem, hogy véletlen lenne, hogy már két
alkalommal is jelet küldött az ég. Ilyenkor valami mindig a helyére került,
összeért a lelkünk, ahogy mondják. Legemlékezetesebb találkozásunk alig néhány
napja történt, amikor is egy igazi sólyom tisztelt meg minket a társaságával.
Egy hajmeresztő vágta után laza száron ballagtunk, és közben figyeltük, ahogy a
ragadozómadár keresi a prédáját.
Ha már a vágtánál tartunk, írnom kell a „nagy mezőről”
is, vagy az „ürömiről”, ki hogy ismeri. Gyerekkoromban nagy kiváltság volt, ha
az oktató arra vezette a terepet, és a mai napig megmaradt valami különleges
ezzel a hatalmas réttel kapcsolatban. Noha majdnem minden nap megyek arra, nem
tudom megunni, ahogy a lovak laza száron, teljes lendülettel vágtáznak végig a
kijárt ösvényen. A teljes szabadság lehet ilyen…
Persze tudunk ám kulturált ember módjára is
közlekedni, amikor munka van, azt komolyan vesszük. Csodálatos kicsi lovam igen
hamar elkülöníti a feladatokat, különösebb rávezetés nélkül. Egy hétvégén
kiballagtunk egy kezdő terepre, ahol is az én megfoghatatlan, vadállat kancám
olyan lassan vánszorgott elöl ügetésben, ahogy a tapasztalt tereplovak szoktak,
ha tudják, hogy kisgyerek ül rajtuk. Ugyan így, bent a pályán, szőrén, úgy lép
a kezdő lovas alatt, hogy el sem hiszem, hogy a saját lovamat látom. Még nem a
legjobb, még nem tökéletes, de csak idő kérdése, és az lesz.
Az elmúlt hetek bővelkedtek még izgalomban, ám több
esemény megérdemel külön bejegyzést is, így csak ismételni tudom magamat. A lovaimmal
töltött idő boldogság. Széllel szárnyaló lovaim hátán olyan szabadságot
tapasztalhatok meg, amit csak az érthet, aki hasonló úton jár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése