Biztos vagyok benne, hogy izgulsz, hisz ez a
természetes. A vér úgy dübörög az ereidben, ahogy a harci dobok dalolják neked
a ritmust. Felszegett fejjel állsz a rajtvonalnál, tekinteteddel már az előtted
elterülő pályát figyeled. Minden idegszálad pattanásig feszül, így nagyon jól
érzed, ahogy izmos lovad türelmetlenül toporog alattad. Minden lélegzetvételével
tisztában vagy, ahogyan azzal is, hogy erőtől duzzadó teste robbanásra kész.
Ebben a pillanatban csak ő létezik és te. Még a mögötted felsorakozó bajtársaid
biztató kiáltozásait sem hallod, annyira összpontosítasz. Nincs semmi más, csak
te, a ló és a legyőzendő célpontok.
Vad méned idegesen felrántja a fejét, érzi az
izgalmadat, újra türelmetlenül dobbant, míg a te gyomrod egészen apróra
zsugorodik. Néma feszültségben várakoztok, fél kezed már a kard markolatán
nyugszik. Végtelennek tűnő idő múlva érkezik el a pillanat, a dobszó elhal,
rövid csend borul a tájra, mielőtt egyetlen határozott parancs átszeli a
levegőt. „Indulj!”
Hatalmas csatakiáltás közben ösztönzöd hátasod, aki
azonnal vágtába kezd. Az eddig felgyülemlett feszültség hatalmas lendülettel
robban elő a fenséges állatból. Te pedig egy vagy vele. Könnyedén repültök a
kihelyezett célpontok felé, hiszen ez már nem a versenyről szól. Az hajt előre,
hogy megküzdhetsz az összes ellenséges tereptárggyal, célod, hogy egytől egyig
legyőzd őket.
Aranyszőrű lovad összes izma megfeszül, ahogy minden
erejét felhasználva vágtázik veled, patája alatt még a föld is megremeg.
Levágod az utolsó akadályt is, így már csak a célt kell elérned. A csődör úgy
szárnyal alattad, akár a sólyom az égen. Ebben a pillanatban egyek vagytok, és
nem létezik semmi más. Csak az egység, ami néhány perce még te voltál, te és a
csodálatos harci mén…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése