Idén ismét visszatértem Kunszentmiklósra, hogy újra
megnézzem a Redemptus napon szervezett programokat. Természetesen idén sem
sikerült időben megérkeznem, de azért egy fokkal ügyesebbek voltunk, mint
legutóbb. Csepin Péter előadására futottunk be, ám itt a figyelmemet még
lekötötték az üdvözlések. Az ágyúlövések hangjához estig nem sikerült
hozzászoknom, ám velem ellentétben a lovak meglepően jól viselték a dolgot,
sőt, a legtöbbjük még csak meg sem rezzent.
Az előadást és a korabeli magyar-török ütközetet
követően elkezdődött a lovas verseny pályájának megépítése. Ezúttal kopjás és
szablyás részre oszlott a megmérettetés, de erről majd később. Amíg készült a
pálya, a gyalogosok magukra öltötték a harci ruhát illetve magukhoz vették a
fegyverzetüket. Amíg a harcosok készültek, én az Onogur Lovasság lovairól
kaptam egy kis ízelítő információt, így hamar eltelt az idő, máris következett
a gyalogos párviadal.
Sok harcos érkezett számos csapatból, hogy
megküzdjenek egymással a bajnoki címért. Három pontig tartó párbajok követték
egymást, ahol a harcosok becsületessége is ismét bebizonyosodott. A különböző
csapatok tagjai lelkesen biztatták saját embereiket, az egész versengés jó
hangulatban telt. Többféle fegyvert is láthatott az, aki figyelte az
eseményeket, volt, aki kardot vagy szablyát használt, de akadt egy-egy balta is
(javítsatok ki, ha rosszul emlékszem). Néhány ütközet rövid volt, ám a döntőben
egyre hosszabbra nyúltak a mérkőzések, ahogy egyre nagyobb volt a motiváció. Az
utolsó viadal különösen hosszú és izgalmas volt, mindkét fél megérdemli az
elismerő szavakat, hiszen végig tisztán harcoltak, többször felül is értékelték
a pontokat, amikben a bírók sem voltak biztosak. Végül a hosszúra nyúló párbaj
után a szívemnek legkedvesebb harcos nyerte meg a versenyt.
A párviadal után néhány csata következett, ahol az
összes gyalogos részt vett, két csoportra osztva mutattak be szabad harcot,
különböző taktikákkal. Öt ütközetben mérkőztek meg egymással, meglehetősen látványos
összecsapások közepette. Láthattunk pajzsfalat, különböző alakzatokat, és azt,
hogy az eltérő fegyverekkel hogyan támogatták egymást a harcosok. Meglepően
hamar véget értek az összecsapások, így a lovasok átvették a terepet.
A verseny előtt a különböző csapatok közös alakizással
gyakoroltak és melegítettek be. Itt megragadta a figyelmemet a magyar és a
lengyel lovasok stílusa közötti különbség. Nem csak a stílus volt eltérő, a
lengyel harcosok lovai sokkal nagyobb termetűek voltak, míg a legtöbb magyar
harcos inkább a kis termetű lovakat részesítette előnyben.
A lovasoknak gyorsan és emellett a lehető
legpontosabban kellett végrehajtaniuk a feladatokat, először kopjával, majd
szablyával. A felállított célpontok felborítása, illetve szablyával való lecsapása
jelentette a pontokat. A pálya nem volt szigorúan meghatározva, a versenyzők
tetszőleges sorrendben támadhatták a célpontokat, ám csak egyszer
próbálkozhattak. A pontos eredményről fogalmam sincs, ugyanis a pontozó lapot
az indulók a verseny után széttépték. De azt hiszem, nem is ez számított
igazán, ez csak a bemelegítés volt, gyakorlás a júniusi megmérettetésre.
A verseny után a lovasok még egy ideig a nyeregben
maradtak, és jól érezték magukat, mi pedig nekiláttunk a vacsorának, ezt pedig
tábortűz rakás és hajnalig tartó mulatozás követte. Erről azonban már nem áll
módomban írni, hiszen én sajnos hazafelé vettem az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése