Ebben a rossz időben úgy döntöttem, hogy röviden írok
nektek. A közösségi oldalakon leginkább negatív tartalmú dolgokat láttam az
utóbbi időben, ezért most egy apró kis boldogságot osztok meg veletek.
Régen írtam már a saját lovainkról, aminek számos oka
van, így nem tudhatjátok, hogyan is állunk képzés terén. Ma elsősorban Shiváról
szeretnék mesélni. Talán emlékeztek még rá, hogy milyen nehéz eset volt nem is
olyan régen. Bevallom, voltak hónapok, amikor féltem a hátára ülni, mert nem
tudtam, egyben hazaérek-e utána. Szerencsére azóta már hatalmas utat tettünk
meg, habár még messze vagyunk a tökéletestől, meg hát mindig van hova fejlődni.
Nyár végén volt egy nagy előrelépés, amikor végre
láttam a lovamat kereken, egyenletes tempóban közlekedni. Ehhez pedig nem
kellett több pár percnél. A mikéntre most nem térnék ki, de ebből az egy órából
én nagyon sokat tanultam, rájöttem, hogy addig mi volt az, ami nem tetszett az
önfejű kisállatnak. A következő lépés az volt, hogy mindezt szőrén is
kipróbáltam. Nem áll tőlem a szőrén lovaglás, Shiván valahogy mégsem voltam
soha annyira magabiztos, hogy lépésnél tovább merészkedjek, de aznap
eljutottunk oda, hogy szőrén, nem elrohanva, kereken ügetett velem a ló. Mondanom
sem kell, mennyire boldog voltam, hogy eljutottunk ide. Rettentően büszke
vagyok az én kicsi fakó kancámra, akiben annyian kételkedtek az elején. Ő
mindig megmutatja, miért döntöttem jól, amikor őt választottam.
Tehát képzettségben fejlődtünk egy kicsit, de aztán
jött az új munkahely, a rossz idő, főként a hatalmas sár, így még ha időm
engedné is, az agyag sokszor ellehetetleníti a munkát, van, hogy csak egy gyors
simogatás jut a lovaknak. Rettentően hiányzik a velük töltött idő, de még ebben
a nem túl szerencsés helyzetben is képesek meglepni és boldog mosolyt
varázsolni az arcomra.
Noha nem sűrűn mutatja ennek jelét, kancából van, így rendszeresen
meg tud sértődni, ha nem lát napokig, vagy ha esetleg rajtam kívül más meg meri
érinteni. Nevetséges, ahogy hátat fordít nekem a legelőn, pusztán azért, mert
egy kislányt fel mertem rá ültetni három lépés erejéig. Nos, az első hosszabb
kihagyás után kicsit aggódva közelítettem meg a legelőt, hogy akkor nekem most
a sártengerben kell rohangálnom, ha meg akarom érinteni őfelségét. Ekkor ért a
meglepetés, még be sem léptem a karámba, Shiva máris elkezdett felém ballagni,
megbökdösött, majd hátat fordított nekem és kedvesen rám tolatott, hogy én most
bizony vakargassam a fenekét, de nagyon gyorsan, mert neki viszket. Aztán
mindenhol, mert ő azt szereti, igényli és elvárja. Nagyon meglepett a dolog,
ugyanakkor boldog is voltam a végtelenségig. Persze nem bíztam el magam, mi
van, ha most véletlenül jó kedve volt? De nem! Minden alkalommal odajön, és
hogy fokozzam az örömömet, ha csak a szüleim mennek ki a patásokhoz, a
nagyságos asszony csak messziről nézegeti őket.
Ez az a dolog, ami megerősíti bennem, hogy jó úton
járok. Lehet, hogy el van kényeztetve, lehet, hogy nem magasan képzett, de
velem akar lenni, akkor is, ha csak ritkán lát. Minden pillanata megéri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése