Egy reggel a Kunfakó Ünnep előtt

Ahogyan én láttam, egy kis visszaemlékezés egy nem mindennapi élményről.

„Hajnali négy óra. A nap még sehol, félhomály és csend vesz körül, még a kakasok is alszanak. Egyedül a mellettem lévő karámban legelő lovak neszezése jut el a fülemig. Amikor kihúzom a sátor ajtaját, a cipzár jellegzetes hangja keresztülvágja a némaságot, ám mire kikászálódom a sátorból, már a fiúk is ébredeznek.

Négy óra húsz perckor a kamerás kíséretében elindulunk lovat fogni, amíg a társaság másik fele megreggelizik. Öten vagyunk összesen: három lovas, az operatőr és én, a sofőr. Útközben letesszük a felszerelést az Audiba, a következő állomás pedig nem más, mint a karám. Még mindig sötétség uralkodik, a lovak közül sok a földön fekszik, ám amikor meglátják, hogy kantár van a kezünkben, rögtön menekülőre fogják. Korán van még, nem akarnak dolgozni.

Végül nagyjából tíz perc elég ahhoz, hogy mindhárom lovat elkapjuk, lassan a maradék két lovas is megérkezik. Amíg ők azon tanakodnak, hogy nyergeljenek-e, én az operatőrrel elindulok, hogy feltérképezzem a terepet, hogy megkeressük a ménest. Először csak három csikós kancát találunk, ám megérkeznek a fiúk is, akik lóháton járják be a tizenkét hektáros legelőt. Nagyjából fél óra múlva meghalljuk a patadobogást, a nap is megjelenik az ég alján, így minden tökéletes, kezdhetjük a forgatást.

Ezen a napon megerősítést kaptam, hogy érdemes volt felkelni hajnalban, a napfelkelte gyönyörű, a narancs és vörös színbe öltözött ménes lélegzetelállító látványt nyújt, ahogy a fiúk felénk hajtják a lovakat. Az ő munkájuk is elképesztő, hiszen szőrén ülik meg hátasaikat, akik legszívesebben együtt vágtatnának a ménessel.

Jó néhány felvétellel később elbúcsúzunk a kancáktól és csikóktól, helyszínt váltunk, most a fiúkon a sor, hogy újra megmutassák, mit tudnak. Lándzsával a kezükben állnak fel egy sorba, amíg az operatőr felmászik a tetőablakon és keres egy biztonságos helyet az Audi tetején. A terv szerint a fiúk megengedik a lovakat, majd előre szegezett lándzsával vágtatnak a kapu felé. Az én feladatom, hogy tartsam velük a tempót, amíg az operatőr mindent lencsevégre kap. Ez néhány baki után sikerül, így el is készülünk azzal, amit terveztünk.

Hétre már újra a tanyán vagyunk, a többiek még csak most készítik a lovaikat, hogy tegyenek egy reggeli túrát a környező erdőben. Egy gyors üdvözlést követően csapatunk birtokba veszi a konyhát, ahol egy kiadós reggeli mellett ellenőrizzük az elkészült felvételeket…”

Köszönöm nektek fiúk, hogy ott lehettem veletek!

/Dócs Krisztián Photo/